Álmok nélkül
Látom a múltat még felvillanni,
ma is érzem a fájdalmas lüktetést,
átok ül sorsomon, örök büntetés,
új idők éneke milyen hamis.
Végtelenbe olvadó szürkeség,
szurdokok mélyén leselkedő halál
ül tort, és marad a gyötrelmes magány,
néma könnycsepp, mely retinámba ég.
Haldokló lelkem zokogja dalát,
elméláz az ifjúság pillanatán,
köszönve ezernyi szép élet-percet,
hiszen nincs remény, nincsenek álmok,
emlékekből maradtak a foszlányok,
közöttük talál szívem menedéket.
202.07.04.
Ismerős érzés, nagyszerű vers, gratulálok: Betti
Ez a baj Margit, hogy nincsenek, remények álmok, örömforrások. Szép gondolatok, még akkor is ha szomorú.