ÁLOM AZ ÉJSZAKÁBAN

Egyedül sétálok a parkban,
A kopasz fák árnyékában,
Ágaikon nehéz esőcseppek,
Összegyűlnek s leperegnek,
Árván állnak a téli ködben,
S egymásra szomorúan néznek.

Épp oly magányosak, mint én
Ezen a hideg téli estén,
Fázósan felhúzom gallérom,
S utamat tovább folytatom.
Tovább megyek, de vajon hová?
Megyek, megyek, míg tart a világ.

Valahol egy halk zene szól,
Lépteim most meggyorsítom,
Eszembe jut egy régi emlék,
S elfelejtem a sok szenvedést
Mely annyi éve kínzott engem,
Mint a tél hidege ezen az esten.

Hirtelen forróság öntött el,
Arcom a verítéktől vizes lett,
Ott állt előttem egy leány,
Kit évek óta nem láttam már,
Hozzám szólt s én megremegtem,
Az álom most itt állt előttem.

Aztán percekig csak egymást néztük,
Remegve ért össze két kezünk,
Szeme csillogott az éjszakában,
A széltől meglibbent szőke haja,
S egymást nézve álltunk ketten,
Csak a szívünk égett szerelemben.