Nem lehet méltán elégedett s boldog a Kor, mely már nem értheti a kedves önzetlenséget, kortárs költőkt inkább szándékosan titkos elefántcsonttornyokba száműzi, torz-grimaszokat vágva rájuk, mintha büdösek volnának. Megtöri az összes valamirevaló álláslehetőség sanda, megvesztegethető, idill-reményét; kiváltságok s ígéretek még így se emeltek soha kalapot kisemberek mihaszna élete előtt.
Nem boldog egy csöppet se az a Kor, mely szándékosan agyat mos, értelmet butít, s elpazarolja őszinte-nyílt érzelmeit. Szabadgondolkodók pikáns-provokatív ítéleteitől tart s színházak kultúráit inkább parlagon hagyja senyvedni. S tart attól, ki nem csupán a testéből, öntömjénező szépségiparból akar meggazdagodni.
Mert nem lehet boldog, elégedett a Kor, ha nem kopogtat önzetlen-segítőkészen elárvult emberek rozoga ajtaján. Szándékosan inkább meghamisítja a múltat, töprengő jelent, bizonytalanított jövendőt. Önzetlen, nyílt humanitásokban legfeljebb csak karácsony tájékán, ha bízik. Nem érthet empátiát-toleranciát, kötelességeket – véli csupán az van, amit épp elrabol, elvesz önkényesen, míg másokat elgázol.
Nem lehet boldog a Kor, mely tán sosem kérdezi fennhangon a prófétákat, hallgatag töprengőket: mi az, amin muszáj volna gyökerestül változtatniuk?! Nem figyl már oda, ha egyesek öngyilkosok, mások tartósan munkanélküliek, s összetört-szív vesztettek lettek.
S míg újító performace-gondolatok teremtődnek minden utcabokorban, melyen sajnos inkább hobbi-irodalmárok, lelkes könyves bloggerek is csupán nevetni tudnak – elássák, s legyintenek inkább azok, kiknek a befolyás s az incselkedő hatalom fontosabb. – Léptek alatt már jó régen megindult a rothadás s elsüllyedt a föld s a kiáltani vágyó visszhang!