Elmúlik az Élet

“Az emberélet útjának felén ”
számot vetek az elmúlt időkről,
mert az ember oly sok mindent megél,
mégis az elme elfelejt, töröl.

Egykor örvendeztem a tavasznak,
rózsanyíláskor én is virultam,
még lubickoltam mint az aranyhal,
de a nyári éj, már bokán rugdalt.

Összetört lelkem éles szilánkja,
szétkaszabolta boldog életem,
meglegyintett az elmúlás árnya,
nagy terhemmel mégsem siethetek.

Arcomon bizony hamis a mosoly,
bánatom másokra nem hárítom,
lelkem a béklyóban rég haldokol,
csak Isten tudja, vaj’ meddig bírom.

Rövid már utam, lassan ballagok,
kezeim remegnek, lábam csoszog,
mosolyogva várom a vonatom,
melyre felszállok, s betelik sorsom.
2023.

Az idézet, Dante Isteni szinjátékából.

“ Elmúlik az Élet” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Edit, Marika és Hedvig!
    Köszönöm a versemhez írt kedves szavaitok.
    Kata
    💐

  2. Kedves Katalin! Szép életversedhez szeretettel gratulálok Hedvig

  3. Rövid már utam, lassan ballagok,
    kezeim remegnek, lábam csoszog,
    mosolyogva várom a vonatom,
    melyre felszállok, s betelik sorsom.

    Drága Kata! Gyönyörű, meghitt versedet szeretettel olvastam. Ölellek, Edit

  4. Kedves Kata!

    Versed minden szavával egyet értve, sok szeretettel gratulálok.
    Magdi

Szólj hozzá!