A festő

Egyik reggel a festő arra ébredt,
vajon hogyan festhetne meg
egy teljes emberöltőnyi életet?

Az ecsetet miközben a kezében fogta,
azon tűnődött, melyik színt válassza?

Először csak vidám, élénket keresett,
gondolván, így festi le a pezsegő életet.
A szerelmet, mely a szíveket lángra gyújtja,
a napot is ezzel festi majd varázslatosra.

Ám miközben a vásznat festette,
rájött, mily valótlan az életről képe.
Mert az bizony nem mindig pezseg,
van úgy, hogy egyszerűen megreked.

Így aztán semleges színeket keresett,
melyekkel próbált festeni állóvizeket.
Ám a képe még ekkor sem tetszett,
mert nem tükrözte a sokszínű életet.

Az ecsetet újra festékbe mártotta,
mert tudta: sötétebbre kell váltania.
De ahogy elhagyta az élénk színeket,
a kép egyre rémisztőbb s komor lett.

Sehogyan sem tudta úgy megfesteni,
mely a hullámzó életet hűen tükrözi.
Arcát kezébe temetve szomorkodott,
s véletlen több festéket is kiborított.

Ahogy a festékek szerte folytak,
a festőnek remek ötlete támadt.

Kezéből az ecsetet végleg lerakta,
festékeit találomra a vászonra borította.
A szabadon egymásba folyó színek kavalkádja,
a sokszínű életet immár hűen ábrázolta.

Hisz az élet nem csak fekete vagy fehér,
mert az öröm s néha a bánat is utolér.
Olykor egyik hullám a másikba ér,
az egyenes olykor a görbébe tér.

Az elkészült képpel a festő elégedett volt,
mert az öröm s a szomorúság is rajta volt.
Hűen tükrözték az egymásba fonódó színek,
hogy az élet mindig tartogat meglepetéseket.

Nagy Noémi
2023.11.13.