Ma még az enyém is
ez a föld,
s hogy mivé változik,
nemcsak látomás…
Beleborzadok.
Kicsiny énrészem
töredezik lassan
szét körülöttem,
ahogy fáradok.
Pedig tettem érte,
időmet el nem mulattam.
Vasárnapokat cseréltem,
csakmegélhetésre.
Cserébe maradtam talpon
erőből élve,
ami hűtlen hagy el,
mint tulajdon…
Lehajtom fejem,
muszájból fájnak
kiszakadt (s)érvek.
Talán helyrehozhatók,
alázattal kérve.
Felélt, túlhajszolt
napok… nem elég.
Ok a rádöbbenésre,
hogy mi jár nekem
ennyi év után.
Bambulok bután,
ahol már féllábon állok,
az egészem szinte
talpalatnyi már…
s hogy szakadni kezd,
nem, nem Isteni átok.
Emberi, de égbekiáltóan.
Mindenható nekemszabályok,
kiveszik alólam ez(t) a rész(t) is
s hamuként hullok alá…
“Daráló: Eltékozolt rész” bejegyzéshez 1 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Ilona! Egy egész emberi sors korrajza a versed, de sokban vitára ad okot eszmefuttatásod.
Kezdeném a címmel, ami teljesen tükrözi a tartalmat,viszont mindannyian kicsiny egyrésze vagyunk e világnak, és nem tűnünk el nyomtalanul.
Nem él senki hiába, biológiai lábnyoma megmarad, még ha hamuvá válunk is(én is). A méltatlan öregkort sokan így látják, de nem gondolnak vissza
őseink szenvedéseire, ami még ránk csak kopogtat a kiskapun.Tudom, nem az optimizmus fogta a kezed, realitásod viszont pár helyen vitatható.
Szeretettel: Gusztáv