Csak a kérdés-válaszok félreérthetőek! Minden más talán érthető is. Testtartás, nonverbális gesztikulációk megannyi kisstílű, s kicsinyes, manipulatív tetszelgései, melyek előbb-utóbb komfortosan betelepednek a szívbe, a benső sebezhető Lélek pólusai közé, ahonnét ritkán lehet őket, akárcsak a hívatlan vendégeket kitessékelni.
Csak a fénykukorica-szemek, Kozmoszok sötétlő, léleklátó szemi félreérthetetlenek, akárcsak a felismerés, hogy az embernek meg kell hallnia, mert ez a Lét-Törvény! Csak az ébredés, mint a születés félreérthető, amikor anyánk placenta-menedékéből kiszakítják a sírva tiltakozó kisdedet, aki – igaz ugyan -, élni akar, de emberséges feltételek mellett s titkon tán maga is sejti, hogy a fordított visszaszámlálás már megkezdődött.
Csak a babonázó Kedves fényképe a digitális képkeretből félreérthető! Ahogy sugárzó boldogsággal, huncut kislányos csacskasággal sóvárogja-lesi a semmitmondó, szinte gyerekes kívánságokat: marcipánfigurákat a szülinapi tortán, ha már az ember 40 éves lett. A tetszetős kis karikagyűrűk végtelenséget szimbolizáló Mindenség-tudatát, mire két romantikus szív egyszerre dobban össze. Csak a szerelmi szakítás félreérthető!
Amikor az ember Lelkét, akár egy benső Röntgen-felvételt arra kényszerítik, hogy luxus színvonalakat teremtsen kacsalábakon forgó palotákkal, és életszínvonalakkal, melyekhez sosem volt semmi köze. Amikor Kedvese kezét egy kigyúrt Gorilla-Titán szorongatja, és érződik csupán csak a birtoklási vágyban rejlik az igazság, s nem pedig a halhatatlan érzelmek megváltásában!
Csupán csak az ázott hóhér-hollók félreérthetetlenek, mikor csapatostul váratlan károgón megjelenek, hogy aztán csontvázkarmú-fák bitófáira települjenek, s röhögjenek gyilkos-cinikusan az emberfián: ,,Na, te szánalmas-szerencsétlen Bolond! Mi értelme volt életednek? Volt-e megérdemelt boldogságod a földön?!”