Az ember manapság észrevétlen járkálgat egyetlen pengeélen, manipulálhatóvá lett Világon, s már maga sem lehet több mint egy hiú káprázat-álom, kötéltáncos, aki semmitmondó, ígérgetős karrierekkel, vagy éppen szánalmas s nevetséges kis komédiákkal flörtöl. Csupán csak az nem világos, hogy álmodja-e azt, amit valóban s igazán akar, s vajon a Ninive-szagú város beszippantja-e komisz-hazug alávalóságával, akár egy hitvány élőt?! Miféle tűrt, megalázott kisemmizésre, szenvedésre lett meghívva? Kéjből s krokodil-könnyből varrták érzelmeit, míg odakint a cúgos Zsivágói szél dörömböl.
Mögötte hóhér-hurkot ácsol hajótörött Múltja, tán éppen úgy akárcsak semmitmondó, hitvány Jelene s a mindig kétértelmű, tovább tiporható bizonytalanul Gorgó-fejű Jövő. Ami éltéből megmaradhatott csupán csak annyi: gürcölj akár harminchat órát folyamatosan napestig, s ha volna is akár egyetlen, aprócska szusszanásnyi időt azt is inkább a beígért, ám soha el nem nyerhető fizetésemelésre pocsékolja, mert eltéphetetlen rablánc-kötelék lett a disznó-fejű NagyÚr és a Pénz!
Amint az Ember megöregszik máris két bizonyossággal többet érlel önmagában. A Világban sosem volt s tán nem is lehet minden rendben, s míg Kezdet s Vég között egy kifeszített, egészen vékony határvonalon bolyong egy egész élten, hiszen abban bízik, hogy önmagára egyszer rátalál- addig szerettei elhagyják, vagy elmennek örökre, vagy egyre hevesebben kopogtat szív-kapuján a Halál.