Ő fiú, te lány…

Ő fiú, te lány…

„Tudod mi a különbség fiú és lány között?”
Kérdi barátnőjét suttogva Vicus…
Húsvét táján jár az idő,
cserfes széltől szédeleg március…
a réten sárga csillagvirágok…
fenn az égen felhőraj lebeg…
nyújtózkodó fűszálak közt üldögél
a két ötéves szöszke gyerek…

„Bátyám tanult,
rám szóltak maradjak csendben,
mert ha elakadt:
„Zöld erdőben jártam…
Kék, kék, kék, kék…”
Máris helyette folytattam a verset:
„Kék ibolyát láttam…”
Neked ezt nem kell megtanulni!
szólt rám többször apukám,
A lányok nem járnak locsolkodni!
Ugye érted, Vicukám?
Hogy miért még most sem tudom,
hisz’ a verset jobban fújom,
és pördül rajtam a pöttyös szoknya!”,
ugrik talpra, ‘s táncolva szavalja:
„Bárány húzta rengő kocsin,
mindjárt ide szálltam…”

A szöszke fejeket kacagva kócolja a szél,
kérdőn les egymásra a két gyerek,
a szomszéd kislány ajkát beszippantva,
fontoskodva beszél:
„talán a különbség ez:
locsolkodni csak a fiúk mehetnek…”

“Ő fiú, te lány…” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Éva!
    Nagy öröm volt olvasni soraidat. Borsod megyében az volt a szokás, hogy Húsvét másnapján, azaz Húsvét hétfőn délelőtt a fiúk, délután a meglett felnőtt férfiak, Húsvét kedden a leányok jártak locsolkodni.
    Legyen áldott, szép Húsvétod!
    Szeretettel: Marika

  2. Köszönöm szépen Erzsike, hogy megosztottad velünk életed egy parányi szeletét. Rengeteget jártam a Néprajzi múzeumba kezdő népdalkörös koromban, és mindig örömmel vettem, ha az ottani szakembereket láttam milyen lelkesedéssel beszélneki a munkájukról, egy-egy ritka hagyomány feltárásával. Szeretettel ölellek: Éva.

  3. Kedves Éva!
    Szívből gratulálok aranyos versedhez.
    Nálunk sem volt divat, hogy a lányok locsolkodnak délután.
    Viszont a szomszéd faluból hozzánk látogató fiúk, nem locsoltak, hanem “sibáltak”.
    Ez később megtetszett a kisebbik fiamnak, és amikor megkértem, hogy locsolja meg a doktornénit, hiszen hozta a kölnijét a rendelésre, azt mondta, ő inkább megvesszőzné. (Elfelejtette a sibálni szót, de fontak együtt az unokatesókkal sibavesszőt, és használni szerette volna. Mivel két nemzetiség lakja a falut, mindkét nyelven tudták a gyerekek a mondókát ,”tótul, és svábul”).
    Azt csak később olvastam, hogy magyar nyelvterületen is ismert a z egészségmegőrző sibálás. ( https://www.szekesfehervar.hu/sibalas-husvethetfon-dunantuli-nepszokasra-emlekezik-a-muzeum)
    Öleléssel: Erzsi

  4. Köszönöm szépen kedves Alkotótársak, hogy olvastátok a versem. Nálunk sajnos nem volt szokásban a délutáni lányos locsolkodás, mert egészen biztos, hogy akkor elmegyek. Gondolom, tájegységekhez köthető ez is… A mi szokásunk az volt, hogy a bátyám locsolkodásával összegyűjtött pénzt együtt költöttük el társasra, könyvre. Szeretettel ölellek Benneteket! Éva

  5. Kedves Éva!

    Bűbájos versed hűen adta vissza az egykor történtek hangulatát, varázsát. Nagyon tetszett, gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  6. Szia drága Éva!

    Már a fészen olvastam, de ez annyira tüneményes, hogy örömmel olvastam újra.
    Sok szeretettel gratulálok: Icu

  7. Éva, nagyon aranyos történeted versben foglalva, olyan jó volt olvasni. De délután már a lányok is locsolkodhattak, vagy locsolhatták vízzel az elkésett locsolót. Már nem nagyon tartjuk a szokást, pedig ez is a család az ismerősök összetartását is jelezte. Erzsike.

Szólj hozzá!