Most nyúlnak a völgyben a kerti virágok
A földön egy érett káposzta pihen
És álmodva szállnak szép, szürke sirályok
Elbújik a nyúl a fűzes rejteken.
Ábrándozik már a zöld káposzta torzsa
Szép friss, új virágnak képzeli magát
Lesz olyan vándor, ki gomblyukában hordva
Majd büszkén megmutatja, mit is talált?
-„Levelemen harmat, mint virágnak szirma
Lebbenek a fényben, mint szárnyas madár
Én leszek majd a tiszta, erdei minta,
Mint bölcs bírón a fekete talár.”
Zörren az avar. A nyúl is lassan moccan
Ő érzi a káposzta friss illatát
Izmos lába alatt egy faág megroppan,
Hogy ugrik, már látja zöld áldozatát.
A közelben zeller, répa rég nem időz
Csak tücsök cirpel, bogarak lengenek
Nyúlzajra megugrik a pöttyös kis őz
Botlik, felkel, elnyeli a rengeteg.
A nyúlfül lekonyult. Répát most nem talált
Éhének tetszik a káposztalevél
A boldog káposzta is kihúzta magát:
-„A nagy dicsőség nekem mindent megér!”
És a szép torzsa törzse örül, felsikít
Nem menekül! Már nem fut soha tova
Egója dalolja: „Itt van, ki leszakít!”
A nyúl pocakja lett békés otthona.