Csak a surranó kavics mi léptem alatt
csikorog,a bennem megrekedt belső világ
hallgat, nem kiállt, nem tépi szét agyam,
nesztelen siklik a tudatom, nem látlak.
A hiányérzet mi benned él, mégis átlép
hozzám, gyengéden érinti lelkem- Ne félj
– szól- nem okollak a testi hibámért.
Lezárt szemhéjam alól nézlek. – Ki vagy?
Csak egy ember, kinek testében amazon
időz, belső hatalma szelíd, kegyes titok,
és arról álmodik minden éjjel, hogy jár,
kihúzott gerinccel a szélben dacolva áll .
És már nézem, a hiányzó végtagokat,
amin élet fájdalom rajzolta körvonalak
csúsznak a semmibe, s hiába közvetít felém
megalkuvást a testbeszéd.