Ballada a farkasról
első dal
Hollótollú éjszaka
Sötét pihéje alászáll,
S a Hold únott magányában
Felhők között botorkál.
Szendereg a zord fenyves,
Hál puha fészkén a madár;
Csak a távolban üvölt
Egy éhező toportyán.
Korgó gyomorral andalog
Maga sem tudja merre,
Vézna lábainak már
Teher aszott teste…
Egy fejfa árnya hosszan
Nyúlik el egy sírra,
„Itt nyugszik a jó barátom”
-Nincs más arra írva.
Sírkert. Emlékek sora.
Itt-ott egy-egy sírkő.
De lám, éhen-szomjan
A tikkadt ordas itt jő.
Látván a friss halmot
Kimerülten új erőre kap:
„Ki kell ásnom, s étkem lesz,
Míg fel nem jön a Nap.”
Rögök közé mélyed karma
Vájja a földet, kaparja;
Űzi, hajtja a „vis vitalis”,
A sír vacsoráját takarja…
Üdvözöllek Gusztáv!
A fenti ballada négy dalból áll, ez az első.
A történet folytatódik a jövőben, érdekes lesz, azt garantálom, tarts akkor is velem, éljük át a farkas történetét.
Köszönöm hogy itt jártál
😉riston
Igen, ECCE HOMO! Sajátunk farkasa lettünk, és jó dolgunkban, mert valakik így diktálják, a felhők, a hollók itt vannak már, megveszve hiszik,
hogy megússzák.
Tiszt: Gusztáv