A tél a parti fák között motoz,
törött jegét a tó feledte már,
hiszen tavasz közelg, nem oly gonosz,
de még övé ma itt a február.
A fellegén a napsugár süt át,
lehelletén megenyhül egy kicsit,
mosolygva nézi száz varázslatát,
de még havat remélve álmodik.
Habár az éjszakát lehűti még,
de már alant mocorg megannyi mag,
amint megérzi szertelen neszét,
parányi torkaiknak inni ad.
Utána lassan elpakolja mind
a dermeteg fagyát, hideg szelét,
a tó felé fehér kezével int,
s nyomán az év szelíd tavaszba lép.
Kedves József!
Köszönöm soraidat.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre!
Ez most igazán aktuális, és drukkolok, hogy mihamarabb búcsúzzunk a fránya téltől.
Gratulálok a remek vershez!
József
Kedves Gusztáv!
Igazad van, de még adok egy kevés esélyt a józan észnek… 🙂
Barátsággal, Imre
Kedves Imre! Optimista , tavaszvárásod legyen igaz, de a NYÁR perzselő tüzétől őrizzen meg az Isten. Már megbolydult világunkban a magvak is
csírák, a szó rossz értelmében, de az eszmék nem újak, hanem rohadt cefrék. A világ megérett egy jó pálinka főzésre!
BOCSI, tiszt: Gusztáv