Így írok én

Ha gondolatom írásra késztet,
nagy csatákat vívok a rímekkel,
valahogy mindig eltűnik egy-egy,
mint a csintalan, csibész, kisgyerek.
Próbálgatom rendbe szedni őket,
csatasorba állítom párosan,
de mindig szaladgálnak, pajkosak,
én keresgélem őket morcosan.

Biz’ messze állok a nagy költőktől,
árnyékuk nyomába sem léphetek,
Ők Isten fényében sütkéreznek,
én verseimmel híres nem leszek.
Képzeletem néha oly csapongó,
ugrál, mint a táncoló hangjegyek,
hol pokol bugyraiban szenvedek,
hol dalolva hódítom az eget.

Talentumot kaptam, megbecsülöm,
leírt gondolataim igazak,
ha botlanék, némuljon el szavam,
ha nem dicsérnek, ne is bántsanak!
2024. 04. 11.

“Így írok én” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Gellért, Icu és Magdi.
    Kicsit megkésve köszönöm versemnél hagyott kedves szavaitokat.
    Örülök, hogy itt voltatok.
    Szeretettel: Kata

  2. Kedves Kata!

    Azok a huncut rímek, néha bujkálnak, de te mindig megtalálod őket.
    Sok szeretettel gratulálok.
    Magdi

Szólj hozzá!