Fensőbbség

Fensőbbség

József Attila emlékére

1

Nem hátrálok meg, nem adom fel egykönnyen,
tudva, életem végigélnem veled kell;
hogy te értsd meg a szavam, és szánd meg könnyem,
érző szíveddel, és kutató szemeddel.

Hogy a múltam sarát, magamról leverjem,
hogy halottaim, visszaadjam a földnek;
hogy önző szívem végre, életre kelljen,
mint amit a gondok többé, nem gyötörnek.

2

Hogy egy egész világ irigyelje kincsem,
mint akit el, még a valóság sem tipor;
mint akinek mása, égen és földön sincsen,
fényesedve meg, lelked holdsugaraitól.

Veled tartva, születésben és halálban,
hántva le minden sziklát, és minden kérget;
veled, kinek a szívét csak megtaláltam,
nem is számolva, hányszor haltam meg érted.

3

Ki tudja, hogy megszenvedtem, és jól tettem,
hogy feledtem szívem, mi pattanásig feszült;
élve veled, százszor jobban, százszor szebben,
hogy álmaimat meg, te teremtsd, és te szüld.

Köszönve meg, hogy megtartottál magadnak,
jól tudva, volt benne munka, és nem kevés;
jól tudva, milyen mikor torkon ragadnak,
mikor nincsen csak bú, nincsen csak szenvedés.

4

Mikor senki sem szeret, és mindenki büntet,
menekülve arra, ahol csillagfény sincs;
hogy szenvedőként, a jövőben dicsőüljünk meg,
remegve várva, hogy meghallgass és megérints.

Engem, ki a szívem meg, sosem tagadtam,
nem kérdezve, hogyan, mi lesz ezek után;
nem ülve némábban se hallgatagabban,
tudva, lelked és szíved, értem ég csupán.

5

Tudva, el szerelmem, és álmom sem dobod,
nem kérdezve, hogy ki én, hogyan bírom ma;
nem félve, hogy meghalni egyedül fogok,
távozva az örök, és néma síromba.

Lépve tüzes, és lépve jeges partokra,
úgy érezve, minden nap szebb, minden nap jobb;
ezer csodásat, és gyönyörűt alkotva,
hiába is zuhog, villámlik és csattog.

6

Hogy egy szándékom se forduljon már rosszra,
nem félve, hogy világom Te is kizártad
magadból, Istenhez ellenem imádkozva,
a tenger, hiába is harsog és árad.

Tudva, nincsen véletlen, hogy meg van írva
a sorsunk, minek korbácsa sokszor vagdal;
hogy élhetnénk, végeszakadatlan sírva,
meg, nem is mérkőzve a titkos hatalmakkal.

7

Ki az életemért, a mai napig harcolok,
benne, Téged látva a legszebb dolognak;
kinek a lelke, most is vágyakkal zokog,
érezve, hogy a percek hogyan robognak.

Ropognak, és tűnnek el a szép tavaszok,
úgy tapadva össze veled, mint lakkal az enyv;
kinek nem unott, és sivár a panaszod,
várva, hogy velem a végtelenbe röppenj.

8

Nem is nézve, hogy nappal van-e vagy éjjel,
nem is tudva, el az arcod mért takarnád;
hogy a kapcsolatunkat, mért zúznád széjjel,
hogy szavam, még fáradtabb legyen és barnább.

Hogy a szívdobbanásod búsan, ne lessem,
tudva, temiattad fordul elő velem;
hogy érted a tavaszt, vállamra vehessem,
megkoszorúzva égbebillenő fejem.

Móritz Mátyás
2024. Április 13. Szombat
Budapest, Csepel