Babonázó szemhéjak nyílt s őszinte melodrámája mögött finom, gyöngéd ujjak simogató mozgásaiban, mikor a tiltott érintés emberileg megszegi a tartósnak becézett, biztosított Mindenség s a csupasz testrészek veszendő formalitásokat, gesztusokat tartogatnak; csukló s tenyér félúton mindig összeér s megvigasztalódik egymásban.
Egyszerre alszunk el s talán együtt is álmodunk a kivételest, a csodát; a boldogság megváltó, szent csodálatát hogy mélységesen egymáséi lehettünk az adott perc-lángolásban örökkön. Megtalálható ígéret, vagy tömör mámor-vízesés volt bizonytalan Sors, mely egyetlen közös útra rátelelt bennünket.
Rövidített éjjeleinken nyugtalanul alszanak élők s halottak. Délibábos megsemmisülésünk immár csakis a miénk. Mert amikor szerelemben negédesen ittasodva egymás arcába nézünk kutatván a másik szent s örök boldogságának egyedüli titkait, mintha tengeri kagylók echózó dallama duruzsolna engedelmesen, lágyan füleinkbe.
Otthonos, hősszerelmes együgyűség világos metamorfózis fogad s minden perc összemosódik a kitágítható örökkévalósággal. Csapong éber-kíváncsiskodó lelkünk. Álmaink tág gazdagsága is egybe fonódik, amint egymást becézgetve fekszünk. Jóhiszeműen még a horkolásokat is egyre engedelmesebben megbocsátjuk. Nappalok félelmetes útvesztőibe ezúttal kezén fogva együtt indulunk. Nyirkos virradatban is együtt várakozunk.
Kitisztult agyakkal csupán csak egymásban lelhetünk eléggé biztosak. Miért is hisszük azt, hogy eszelősen elmenekülhetünk soron következő problémáink elől?!