Távolba folyó integetések
Csak a megszokás lengeti a kezeket
Színlelt elégedettségek
Kötelezőnek vélt, félig megérkezések
Dolgunk van, megyünk
És ahova odaérünk
Ott sem vagyunk
Mindig valahol másutt járunk
A teregetés nem várhat
A tej megromlik a kocsiban
Holnap is sok dolog van
A szívünk meg, vár minket egy zaciban
A biztonságért cserébe
Elkergetjük álmainkat
Mosolyt tettetünk
Mert már rég elvesztünk
Köszönöm szépen kedves La Vie 🙂
A verszárlat pazar!
Köszönöm szépen kedves Icu. Remény mindig van, ez megkérdőjelezhetetlen. Csak egy bizonyos állapotot szeretnék bemutatni, amin változtathat a hozzáállásunk. Néha nehéz. Nagyon. De remény az van.
Köszönöm, hogy olvastál engem.
Sok igazság van a versedben, de talán-talán van remény, hogy nem vesztünk el. Szomorúan olvastalak, de jó vers.
Szeretettel: Icu