Otthonom

Otthonom

Holdfényben járok, árnyékos fák alatt, hol a
Reménység és vágy angyala előttem haladt.
Hol fénylő csillagok örzőként vezetnek,
Én megsúgom álmaimat az úton fekvő köveknek.

S mintha értenék szavam, holdnak fénye rajtuk duplán csillog vissza,
Mellettem egy zúgó patak, vizét egy fehér szarvas issza.

Kezem nyújtom felé, egy ölelésre magamhoz vonom,
Kecses lépteit követve, meglátom otthonom.
Az otthont, mire mindig vágytam, egy hely, mi csillagfényben ragyog,
Szép magyar föld, te reményoltár, nálad itthon vagyok.

Más a te útjaid járni, a hajnali köd elfedi a lépteim,
De hallom, hogy sírsz, könnyed átszivárog sebzett földed résein.
Az elhalt vágyakat siratod, a meg nem fejtett álmokat,
Népedet, mit a kék madár is nagyon ritkán látogat.

Magányos vagy, pedig millió láb tapossa homlokod,
Vért és könnyet issza földed, mégis töretlen a mosolyod.
S ha engem bánat érne, az élet bármit is vesz el,
A gyógyír minden fájdalomra, édes hazám Te leszel!

Szólj hozzá!