Kopp, kopp!
Ritmusosan ütközik a kéz a fán.
Van ott valaki?
Vagy üres már talán?
Kopp, Kopp!
Rendre áll a függöny az ablakon.
Nincs fény, nincs hang.
Csak újjaim koptatom.
Hmmm! Nagy sóhaj
bezárt ajtók előtt elszállna.
Földrenéző feketeszén pillája
Ragadt bele száz parányi könnycseppbe.
A szív elszorul,
Elnyelt kérés:
Engedj be!
Kérlek…engedj be!
Kedves Gusztáv!
Köszönöm, hogy olvastál.
Bizony, az élet mindig megy tovább.
Szeretettel,
Alexandra
Igen, már a múltunkba kopogtatunk, mindhiába, bent az elmúlást találjuk, sajnos!
De be kell menni, elfogadni!
Tiszt:: Gusztáv