Talán lesz az a pillanat, mikor
emberek között leomlanak a falak,
Talán eljön az az óra, mikor családok
egymásra nézve azt mondják:ezt nem szabad.
Tudom, hogy egyszer te is én is észbe kapsz
mennyire ostobák voltunk, mert más volt a fontosabb.
S a falak lassan ködbe vésznek, mert értelmetlen volt mindez,
siratni fogjuk, mert elvettek tőlünk sok-sok élet évet.
Játszottak és játszani is fognak velem és veletek,
maguknak akarnak, utána félre dobnak, bajnak vagy.
Falak mögé zárva döntenek feletted, nem szolgaként
élnek, kihasználva hiszékenységed, rabszolgává tesznek.
Én sem ilyennek képzeltem ezt az újfajta világot, mint annyian,
keserédes életek, kettős beszédek, nem hiszünk már senkinek.
Határon kívül és belül mi mindég valakivel harcolunk,
Búskomor, reményt vesztett országgá tett minket a hatalom.
Kondoros 2017 július 26. Oláh Péterné Jantyik Erzsébet.
Milyen igazad van – hány értelmetlen, haraggal, daccal töltött óra, ami sokkal szebben telt volna, ha áthatja a szeretet, és a megbocsájtás. Van, akik erre már rájöttünk, de reméljük még sokan eljutnak ehhez a nagyon hasznos, életet szépítő, boldogító érzéshez, és annak alapján irányítják sorsukat!
Köszönöm a remek tartalmat, és formát. Ölellek. Rózsa
Kedves Erzsike! Ezt a világot már tudjuk, a jót elfogadjuk, a rossz ellen küzdünk, de mi ,túlélők vagyunk, ezért vállaljuk!
A jó, hogy vagyunk, minden gondolatunkkal világot FORMÁLUNK! ( csak próbáljuk)
Szeretettel: Gusztáv
Remek alkotás – egyetértéssel gratulálok. Üdvözletem