levetni a múltat mint kinőtt kabátot
elhagyni sok öntelt szívtelen barátot
hűtlen szeretőket lélektelen árnyat
akik visszahúznak a hátamra másznak
kilépni a múltból mint lyukas cipőből
százszor elátkozott hamis holt-időből
a pálya széléről áhított a játék
a színpad közepén szeretném hogy állnék
értem szóljon a dal nekem örvendjenek
simuljanak ki az ökölbe zárt kezek
saját darabomnak más a rendezője
hadd legyek legalább a főszereplője
Kedves Icu!
Igazán megtisztelő, hogy ilyen kitartóan figyelemmel kíséred verseimet. Köszönöm értékes hozzászólásodat: igen, igazad van, én is tudom, csak néha mégis jó volna levetni. De az is igaz, hogy a múltam nélkül nem lennék az az ember, aki most vagyok. Köszönöm a gratulációt, legyen szép napod! Szeretettel: Dona
Kedves Dona!
Ez is nagyon jó versed, szeretem olvasni a leírt gondolataidat. Értelek én, de sajnos a múltat nem lehet levenni, mint kinőtt kabátot. Kísér bennünket, mint árnyék, akár jó, akár rossz évek vannak mögöttünk. Múlt nélkül nincs jelen, jelen nélkül nincs jövő.
Gratulálok szeretettel: Icu