Közel hozva mindent
Kálnoky László emlékére
Szétbontom a személyemmé vált világot,
hadd érezzem: a teljesség belém tódul;
mint aki legszívesebben, nem is mondana
semmit és senkinek most, búcsúztatóul.
A választásom szabadságának, hiába
hogy feltételeket, korlátokat szabnak;
és hiába is látják életemet, egyre
többen, egyre haldoklásgyanúsabbnak.
Kik nem hiszik el, hogy végleg megtisztultam,
kik nem hiszik el, hogy végleg megtértem;
akik szerint, én már csak a halált tudom
imádni, a szentélyek tömjéncsendjében.
Akiknek a fajtája, most is átkokat,
és most is csak éles köveket dobál rám;
hogy az ő együttérzésük nélkül is,
áttörjek a megrázkódtatás sűrű homályán.
Jól tudva, hogy a labirintusnak neki,
milyen indíttatásból, és célból vágtam;
hogy fellélegezhessek, és hogy magamra
találjak, a boldog valótlanságban.
Mint akiből ki, bűntudatot, mint akiből ki
elnézést már, senki sem csikar, és sajtol;
hogy a rügyező nyelű dárdámmal magam,
azért is kikotorjam a jégavarból.
Hogy értelmet adhassak minden életnek,
minden halálnak, ahogy minden világnak;
mint akit többé a kedveszegettek már,
romba sem döntenek, és szét sem zilálnak.
Mint akinek a fajtája csak lop, csak csal,
és rólam, csak egyre nagyobbakat lódít;
látva bennük a korhadót, a szétzüllöttet,
és a keserű irigység helytartóit.
Tudva, hogy az elismerést, hogy a gyönyört,
az önbecsülést el, csak nélkülük érhetem;
el is felejtve, hogy hányszor álltam meddő
gőggel előttük, a lefittyedt szájszegélyemen.
Mindvégig megőrizve a távolságot,
hogy eljussak, egy újabb célállomásig ma;
csodálkozva csak, hogy változnak meg bennem
a dolgok, egyik pillanatról a másikra.
Móritz Mátyás
2024. Július 29. Hétfő
Budapest, Csepel