Egy csütörtöki, nyári fonnyasztó délután
hazafelé tartottam a pszichiáter után.
Lefordultam egy hazafelé vezető utcán,
mikor megakadt a szemem egy kedves kiskutyán
Olyan volt, mint a gulácsi nagynéném ebe,
emlékszem imádtam játszani vele.
Mindig labdáztunk, vagy kötelet húztunk,
majd utána a körtefa alatt összebújtunk
Miközben ott álltam belefagyva a nosztalgiába,
a kutyus közelebb jött farkát csóválva.
Nóziját kidugta, kezem megnyaldosta,
majd édes kis buksiját jobb karom alá tolta
Emlékeim már távolról kiszagolhatta,
szívem dobbanását is messziről halhatta.
Megérintettem hát víg, ártatlan arcát,
megsimiztem habcsókszín s pekános bundáját
Felragyogott a nap créme brûlée szín fénye
szeretettől csillogó bismarckszín szemébe’,
ráhelyezte nyakát bal kezem fejére,
zene volt fülemnek boldog lihegése
Jack Russell terrier, nemes angol fajta,
ki fajtanevét az őt tenyésztő plébánosról kapta.
Célja volt segíteni a kártevők előcsalását,
ma gyermek, felnőtt sokszor leli benne leghűbb társát
Ahogy elröppent az idő, beesteledett,
s a vattacukor felhőkből az eső is megeredt.
Utamat akkor egy búcsú után hazafelé vettem,
de a kedves ebhez másnap ismét elmentem.