Emlékszem még, törékeny hangjára
Ahogy mesél kedvesen vékonyka ajka
Emlékszem még szürkülő konytára
S arra, miként fáradt fejét, párnájára hajtja.
Ráncos, puha kicsi keze
erőtlen kapaszkodott kezembe
Ne siessek, maradjak még
lelkesen kérlelte.
Türelmesen hallgattam,
ennyi volt, mit tehettem érte:
Izgatottan lesni,
Ahogy a harmincas éveket,
újra felidézte.
Gyorsan sötétedett,
ahogy mama beszélt
Hamarost indulnom kellett haza,
Az volt az utolsó, hogy mesélt nekem
Mert másnap csendben, békességben,
Elhagyott mama.
Vitte az ő, végtelen nyugalmát,
S bár kedves tekintetét már elfedte az elmúlás pora
A szívemben benne él,
Örök gyökeret vert a szeretet,
mit nekem adott
Mama.
Kedves Nagymamám emlékére, kinek én voltam a legkisebb, tizedik unokája.
Réti Sándorné, született Baksa Margit
1919.02.02