SAJÁT KÖLTÉSZETEMRŐL

M. Laurens
SAJÁT KÖLTÉSZETEMRŐL
Az én-ön kritikám belső használatra…

Elődjeim már szerelmet, hazafiságot,
Eszméket és hitet, mind megénekeltek.
Megénekelték a női szívet, erős férfikart,
S hagytak nekem egy nagy rakás ganajt.

Most aztán kösd föl a gatyád olcsó Miklós,
Még-ha Laurens is lenne a költői neved,
Faragd ki ebből a maradék lótúróból,
A nagyokhoz méltó: nyamvadt versedet.

Aztán örülj neki otthon a sarokban,
S veregesd meg kezeddel a vállad,
És hidd el magadról, legalább fél percig,
Hogy nincs nagyobb élő költő nálad.

Budatétény 2024.október. 24.
(Ha valaki esetleg önmagára ismerne,
az csak puszta véletlen!)

“SAJÁT KÖLTÉSZETEMRŐL” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Miklós! Sokan vagyunk ugyanebben a gondolatmenetben, de érthető, magunkba nézünk, ostorozzuk magunkat, de mindig az
    olvasó dönti el a sorsunk. De Neked nincs okod aggodalomra, ez egy jó kis kritika, mindenki önmagába nézhet! Utóbbi versem hasonló!
    Szeretettel olvastalak!Gusztáv

  2. Nagyon tetszik az öniróniád, a hangvételed…
    Mosolyt csalt az arcomra 🙂
    Gratulálok!
    Éva

Szólj hozzá!