Sebek, melyek talán sosem gyógyulnak be,
miket egymáson ejtettünk most és előző életekben.
Nyomogatjuk egymás gombjait tudat alatt,
hogy ezáltal is gyógyítsuk magunkat.
Néha lüktetve fáj, vérzik és pulzál,
majd beheged és jön a gyógyulás.
De miért kell a fájdalom,a szenvedès?
A szeretet vajon miért nem elég?
Keresem a választ ezekre a kérdésekre már régóta,
de nem adja meg senki,csak őrlődök magamban.
Ha sérülés éri az ember testét;a seb lüktetve fáj,
majd begyógyul,és szinte nyoma sem marad már.
De ha a lélek,a szív kapja a sebeket,
lenyomatkènt örökre ott maradhatnak a hegek.
