A magán-Apokalipszis után
akkor valóban béke lesz hátra vetett árny
a félkomfortzóna s a múlté az Úr s minden
ami tőle volt de legfőképpen kóros tétlensége
s reggel a lakótelep felett aranyló Napkorong
süt be a szívbe s köszöntik szirti galambok
búgva a fákon amit mindenképpen elmondanom
kéne ez íme nem nikotinosan éber virrasztás már
túl megannyi elhálatlan s lelakott éjszakán mert
világol rám egy különleges női pillantás s a csók
natúr íze mely egyensúlyt teremt ma mikor végre
mellettem leszel már a magán-Apokalipszis után
a lélek égboltja is kiderül s kékje idézi örökkön
visszatérő hűséged ahogy a Nő a Férfira tekint
s nem csak néz valamit hanem kristálytisztán
lát is egyszerre édesen s kissé vadócul mikor
átölelsz s kegyelem sem kell már hisz pogány
hitem őrtüzei ígértek s megvan benned ami egy
Nőt Nővé tesz s egy nagy horizont a megtalált
tarka fénycsík egy ódon s élő szeretet mikor karjaimban
tartalak pogány Ég és Anyaföld násza s látszom
akkor már tekintetedben s én is látlak újra mert ha
Providentia köt össze akkor valóban béke lesz
s minden örömkönnyünkben hitvesekként
megcsillan fényeivel ami felfoghatatlan s végtelen