Földfényesség
Orbán Ottó emlékére
Itt az ideje modernek és újnak lennem
hogy magamhoz láncoljalak és kösselek
nem is tudva milyen állat fújtat bennem
ami mellett megférnek az állandó közhelyek.
Szalmaszálakat rakosgatva keresztbe
nem is tudva kinek lenne velem több terve
szememet a közeli napra meresztve
ha kell a démonaimat is felöklelve.
Hol a békére találva hol a lázra
remélve hogy utamat szemmel követed
a sejtjeim rácsát vicsorogva rázva
fogalmazva meg egy újabb fülszöveget.
Hogy segítséged kérjem nem jön a számra
hogy ne láss engem árvának se jöttmentnek
a szavaimat megdöbbentőnek szánva
amelyek téged is csak megröhögtetnek.
El semmit sem titkolva már és temetve
nem félve hogy bárki kritikája is széttör
önveszélyes tűzzel őrült tekintetembe
nézve le a sötétség magasleséről.
Remélve érzéseid egyszer kifejted
aki talán egyszer engem is megkívánnál
hogy ugyanaz ne legyen a végkifejlet
hogy az élet több legyen az ideológiáknál.
Hogy el ne sodorhasson az embertömeg
engem aki rád már semmit sem erőltet
ki földre sosem vontad sólyomröptömet
szemtanúként nem is vágyva szavahihetőbbet.
Nem is érdekelve hogy tőlem ki és mit vár
élve túl minden nap nagy és kis halálom
míg a szemem mögött a végtelen vibrál
ha magam a senkiföldjén is találom.
Várva hogy a szobám ajtaját föltéped
hogy megtudd lelkem mélyén miről álmodom
várva a választ a lépéslehetőséget
hogy lesz aki áttör a szóbarikádokon.
Tudva tiszteletet nem lehet örökölni
kacagva fel megint végső búcsút intve
míg seggét a remekműveimmel törli
a kritika hogy vakuljak meg eszméimbe.
Hogy másé legyen a szép szó az imádat
csodálkozva ha babér nekem még teremne
folytatva magammal késhegyig menő vitákat
nézve hogy mást ültetnek a törzshelyemre.
Úgy érezve nyelvem idejétmúlt és holt csak
hogy ajtót és reményt nekem már te se nyiss
a más szavát hallva csak világraszólónak
hogy a nyomorult körülménye ellenére is
a föld izzó szívét azért is kitépjem
és leszorítsam az óceán szarvait
nézve a sok tehetségtelen idétlen
hogyan fürdőzik és ejtőzik a szarba itt.
Remélve hogy túlélnek és megmaradnak
kielégítve minden igénytelen igényt
míg én neki megint a legvadabb kalandnak
vágok őrizve homlokom mögött a homéroszi fényt.
Mint akit el a hányinger kap és az undor
nézve hogy más a verset hogyan kakálja
böfögve rám a szerkesztői egérlyukukból
függesztve szemem a távoli szemhatárra.
Míg ők csak fújják a semmit mint a kását
mint akiken a magamfajta csak jót mulat
hallgatva tehetségem naprobbanását
nézve kétségbeesett pánikreakciójukat.
Hogy hogy is döngölhetnének engem a földbe
hogy hogy ne vegyék a talentumomat észre
nem is vágyva csak egy újabb hatáskörre
és egyre és egyre több részesedésre.
Kinek fajtája hájjal engem nem is keneget
ki felvállalni csak a megszokottat bátor
adva közre a rothadásos történeteket
lesve ki földhözragadtsága bűzös mocsarából.
El megint a kifogásait hadarva
amit ki már egy megírt leveléből másol
hogy én a testemben működő sejtradarra
hallgassak csak a hegycsúcsról nyíló kilátásról
mindent tudva mint akit ki senki sem szemel
bele magát a mélységeimbe nem is ásva
hogy mint József Attila élve üszkösödjem el
nézve a természetellenes kiválasztódásra
hogy esküsznek saját eszükön is túljárva
kinek fajtája fel nem kér engem és kér téged
kik tudjuk milyen a háború lángútjába
ismerve a kurválkodást az álműveltséget.
A pipiskedést hogy milyen a kezdete és vége
hogy milyen mikor el sehol sem fogadnak
legyintve csak a testünk földrengésére
maradva meg szemellenzős fuvaros lovaknak.
Kiknek zsenijében csak a zsenik hittek
kiknek fajtája csak a halál után dőzsöl
kiknek munkája a legkésőbb szentelődik meg
nézve inkvizítorrá a fölfedezőkből
hogy válnak egyesek míg a fenébe küldik
azt aki még jól ír és jól lát és jól hall
kiknek fajtája a fényben sosem fürdik
nézve őket fejükön a papírcsákóval.
Kiknek be sohasem teljesül a vágyuk
hogy az igazi költőnek elvegyék a kedvét
hogy én is nyugodt szívvel fütyüljek rájuk
nézve hogy le hogyan párolják a cefrét.
Mit sem tudva a forrásban lévő mustról
a repedésekből szivárgó izzó anyagról
míg az ihlet egyre erősebben unszol
hogy szakítsd ki minden porcikádat magadból.
Móritz Mátyás
2024. Szeptember 9. Hétfő
Budapest, Csepel