Bedagadt az ajtó
Vállammal nyomom be,
Vigyázva az üvegre.
Íme itt a ház,
Ki mindig reám vár.
Hűtlen fiad
Néha hazatalál.
Sokszor gyötör
A lelkiismeret.
Soha ne feledd
Az emlékeidet.
Bedagadt az ajtó,
Vállammal nyomom be,
Vigyázva az üvegre.
Megcsap a dohos szag,
Szellőztetni kéne.
Lassan körbenézve
– Tán csodát remélve –
Lerogyok egy rozoga székre.
Üres a szoba most.
Anyám bútorait
Elvitte az ószeres.
Eladva
Rajta biztosan
Sokat keres.
Tudom megszidna
Érte most a mama,
Féltett stafírungja volt
Ez a néhány deszka.
Dió, és cseresznyefa.
Belül tintaceruzával felírva,
Elhurcolták 1945-ben.
Konyhában a sparhelt
Sem ontja melegét,
Alatta összegyűlött
A szemét.
Nem tudtam olyan
Korán kelni rég,
Hogy ne lobogott volna
Benne a tűz.
S rajta a meleg víz
Soha ki nem fogyott
Apám mindig langyos
Vízben mosakodhatott.
Vajh hová tűnt
A forró tej illata?
A karamell, s a vanília,
És a foszlós kalács?
A csirkepörkölt, a töltöttkáposzta?
A szép szó, és a jó tanács?
Öröm volt mindig
Hazajönni rég.
Vidám, boldog
Volt a ház.
S gurult a kacagás.
Most üres a lakás.
Múlnak a napok
Szállnak az évek.
Ez az elmúlás.
Itt a csorba bögre is,
Anyám tette még ide,
S hiányzik a falról
Jézus ezüst feszülete.
Itt maradt a szakadt buksza,
Az ablak párkányán,
Öcsém buksz tárcának mondta…
– Soha nem ott volt a helye –
Melyből anyám a zsebpénzt dugta,
S apám egy százassal megtoldotta,
Csak a mama meg ne tudja.
A távolból öcsém hangját hallom
Lassan elhalkulva,
Ő tíz éve nem él már.
S apám kampósbotja
A folyosó végében áll,
Indulóra,
Mint ami valakire vár,
Talán énreám?
2007-02-11