Beszorult a szó az elmébe
Ott börtönbe zárt rab, fogoly
A szív felé üvölt a néma
Hangja, belsőben elporló foszfor.
Csak vékonyka fénye villanásnyit
Suhan keresztül a testen
Fáj, veszettül szorongat
A büszkeség, mi emészthetetlen.
Ő az őr, a száj s a szív közt,
Kegyetlen rendfentartó érzelem,
S bár az állat megemeli
A lelket sokszor elnyomja az értelem.
