Acsarkodó, hamis keretlegények,
kik azt hiszik, netán az égig érnek,
de hogyha rápirít uruk, puhányok,
miattatok gyomorforogva hányok.
Ti, torz kutyák, vicsorgva ránk uszultok,
vadul keresve átharapni torkot,
ha néha torra gyűlni hív a gazda,
kezét lenyalni futtok el csaholva.
Utána mind ezer felé szaladtok,
szerezni újra néki némi koncot,
a lelketek mohón vonyít a Holdra,
miként, ha ő se kedvetekre volna.
De hogyha végre majd az új napunk kél,
remélem összeszed megint a sintér.