Zsákutca
Konokul, sötétbarnán egy helyben már
nem toporognék.
Porfogók álma e félkomfortzónában, amikor
csak lassú árnyékot vet női hiányod az ágyra,
és asztalra is.
Bár még sem fordulnék majdnem halottan vissza.
Egy apró lámpás világol
a férfiszívben csillagporosan.
Megfestelek Téged lélekben még el nem érkezett
vágyat, alkonykékben kigyúló Esthajnalcsillagot.
E hófehér fények virrasztanak most,
tompa megkövült fájdalom
és mozdulatlan reménység közt.
Egymást várjuk
talán egy pajkos, de tiszta csókért,
amit, ha jönnél is és adnál az
utolsó keskeny elágazás lehet nekem
e félkomfortzónán át jobbszélen.
Magam mögött tudva magányt, ha váratlan megölelsz.
Kéz a kézben hagyva el a kanizsai lakótelepet,
ikercsillagként világolva az
éjsötétben már.
Íme ekkor semmilyen Úr nem testálhatja
rám többé a sosincs országa felé mutató
elátkozott, fakózöld,
talmi zsákutcáját.