Nem elég nézni
Látod a napot. De létét csodálod-e?
Érzel hálát, amikor átjár melegsége?
Tudod, hogy mely forrásból fakad a fénye,
Melyet önzetlenül ont a létezőkre?
Látsz sok-sok csillagot és az ezüst holdat.
Majd a hajnal szemét, melyből könnyet hullajt.
De ismered-e azt a mély szeretetet,
Mely áthatja az égi hű tekintetet?
Látod a reggelt még álmos szemeiddel.
De vajon üdvözlöd-e őt köszönettel?
Örülsz, hogy átléphetsz egy új nap küszöbén,
Ahol gyümölccsé érhet sok szép remény?
Látod a fű zöldét, a fák dús lombjait?
A virágok nyílását, pompás színeit?
Az égbolt kékségét a folyó tükrében,
Fehér követ egy tó áttetsző medrében?
Látod a madarakat szabadon szállni,
Szél szárnyába kapaszkodva vándorolni.
Gyönyörű lepkéket szellővel táncolni,
Katicabogarat vígan játszadozni.
Mennyi kincs, ajándék vesz körül bennünket,
Mely varázslatossá teszi az életet!
Mennyi apró csoda, mely a szívet érinti,
Rengeteg érték, melyet fel kell ismerni!
Nem elég nézni! A szívvel érezni kell!
Minden, mi a szem elé tárul, az egy jel!
Segítségül az úton, melyen menni kell,
Igaz társként az embernek a lélekkel.