A lényeg születéséről
Ímé, kivánkozom a te határozataid után;
éltess engem a te igazságod által.
Zsoltárok könyve:119:40
1
Ne engedd hogy a győzelem rátelepedjen a válladra
hogy reményed kihűlt legyen és megkopott
a szádat hiába senkiért sem járatva
kinek szívén be a lelkiismeret kopog.
Nézve ki az álmodozásnál leragad
mint aki a nyilvánvalóban is megtéved
újabb kínokba már nem veretve magad
ha körbe gonoszként is kerülnének téged.
2
Hogy a szemed többé ne égjen a könnyben
mert csak elfelejtenek mert csak áltatnak
hogy veled ébredjek és veled erősödjem
a legnagyobbnak és a legmegkivántabbnak
látva ki vissza nem sodortatja magát a partra
ki a vágyait nem is szórja a szélbe
az álmaimban még magasabbra tartva
győzelmeidről le bennük nem beszélve.
3
Hogy verseidet ne a csekélységek éltessék
mint aki meg nem rendül és meg nem dől
mint akiben nem könnyezik a békesség
bátran adva a vaknak a szemedből.
Csalódást nem okozva az igazadnak
mint akit el a valóság nem tipor
kiből a gondolatok mind kiszakadnak
építkezve fájdalmaid darabjaiból.
4
Kinek a csendjét is hallani fogom
mint aki közel kerülni hozzád nem fél
látva a napszíved a szép homlokodon
titkod rejtelmed legyen akármilyen mély.
Kinek minden perce bennem él örökre
hogy nekem mindent te adj és te nyújts át
ha szíved a fájdalomtól is csöpögne
és nem is találnád a mennyország kulcsát.
5
Feszítve meg kedvemért minden erődet
kinek józansága nem ordít és liheg
még ha fel az Isten is sírna belőled
az éjszakába vágva a villámszíved.
Ha értelmét nem is látod a hőstettnek
ha meg nem is látod a hajnalt az éjben
nem érezve szíved lelked sem erősebbnek
nem várva el senkítől hogy megsegéljen.
6
A múltat és a jövőt együtt fürkészve
mint akinek arcát nem mutatja a nap
engem és magad is idegenül nézve
mint akiből ki az üstökösök hullanak.
Kinek a nagyságát fel még nem foghattam
többek látva mint fényvillanásnak az égen
várva a végtelenségnél is nyugodtabban
állva feláldozott szerelmed füstjében.
7
Mint akit jobban tönkre nem is tehetnek
félrerángatva mint a harangkötelet
rettegve bélyegezve meg betegnek
mint aki az utad hibátlanul követed.
Azt gondolva még a szerelem szép dolog
azt gondolva soha nem ér a jó véget
mint akinek lábainál a szél morog
adva a télnek a fölpiruló véred.
8
Szánva magad is az emberi igényben
ki a végzetem magadban akaratlanul hordod
ajtókat nyitva a síron túli fényben
számolva hogy össze hányszor törték sorsod.
Minkenkitől elköszönve és búcsút intve
mint aki tudást csak önmagából merít
keresve azt aki arra vágyik mint te
követve az emlékezés visszfényeit.
9
Nem tudva meghallgatni kinek lesz kedve
hogy ne válj hűs éggé se néma röggé
látva a saját biztonságodnál messzebbre
keresve azt aki a kegyelmet kikönyörögné.
Sustorgó ázott faként állva a vad tűzben
keresve azt aki el tőled semmit sem vitat
akit akár a kín is utánad űzhet
ki szét intené gyülekező halottaidat.
10
Mint akinek a szíve össze még nem tört
ki bukásra eddig nem volt ítéltetve
veled szemben kire mindig veszetten tört
a vágy sírva el magad férfi létedre.
Nem érezve magad ettől sem felfrissültnek
írva mikor kedved lett volna épp nevetni
nézve a magányba melybe téged küldtek
látva az arcod száraz homokként szétperegni.
11
Mintha az álmaid értelmezést várnának
hogy kivezesd magad a frissítő fényig
ismerőjeként az éjszakák árnyának
kinek kezében az igazság fillérként fénylik.
Jól tudva milyen hűs a fénye a holdnak
ki sokszor csak egyedülléttel flörtöl
kinek kezei között óceánok hánykolódnak
messze a feléd nyújtozó dudvaszedőktől.
12
Igazságtalan terheknek tartva a vállad
számolgatva hogy belőled mennyit vitt el
a hiábavaló fájdalom ki meg még nem találtad
a tisztaságot szemben halott szüleiddel.
Szaggatva át a gátakat nyelve el a hidakat
nem is tudva a sebeidet be minek kötöd
nem is tudva hogy hogyan húzd ki magad
tartva kezed a reszkető szíved fölött.
Móritz Mátyás
2024. December 25. Szerda
Budapest, Csepel