Hűvös borongós napok járnak mostanság,
szürke felhők mögött bújkál a fénylő napsugár.
Fázom; csepereg az eső, arcomba fúj a szél,
a kedvem is borús; elveszett a hit,a remény.
Lehullt a lepel a szememről,az illúzió tovaszállt,
megértettem,mit is jelent az út, amin járok, igazán.
Átadom az Égieknek; áramlok,sodrôdom,
elengedek mindent,mi mást tehetnék, miközben egyre csak fázom.
Vajon lesz még,ki megmelegît engem?
Ki átölel és fülembe súgja: szeretlek!
Rád bîzok immár mindent drága Teremtőm,
te tudod a legjobban, mikor jön el a megfelelő idő.
