A hajnal úgy borult a tájra ma,
akárha volna égi temploma
a létezés örömtüzének,
emelte félve láza lelkemet,
alig hihettem azt, hogy eltemet,
hisz oly heves parázzsal égett.
Amint a Nap kikandikált, a fény
omolva elterült a tengerén,
de mert hajósa én maradtam,
remegve állt a vén vitorlarúd,
nem ágazott tovább a válaszút,
s öreg hajóm futott alattam.