Gyönyörű az élet,
Csodapalotát látsz ha szól az ének,
Dallamos melódia mi elédfesti
A színes képet.
Gyönyörű a falevél,
Meleg levegőben a tiszta idő,
A sötétben piszkos padok,
Sárga lámpafény, mély énidő.
Gyönyörű az árnylélek,
Fájnak a halállények.
Beteg gyermekekre találsz
Ott, ahol lelked boldogság nyomaiba nem léphet.
Gyönyörű a szerelem,
De épp annyira mar amilyen gyönyörű,
A legcsodálatosabb és legfájdalmasabb,
Átok és áldás, lelkeden vagy virág vagy halálfű.
Kinő utánad a fű.
Épp annyira szép,
Mint amilyen megtépő, halálfélelmű.
Olyan sokoldalú,
Másoknak lélektelen fizikai mű.
Egy hely ahol létezünk, ahol érzünk, ez a hely megalkotott gyármű.
Nekem más világ.
Gyönyörű a mosoly,
Gyönyörű a fájdalom,
A könnycsepp, a boldogság,
Olykor minden hamis mámor.
Gyönyörű a csók,
Gyönyörű az alvás,
Fájdalmas a csóktalan létű,
Fájó a nyitott szemmel éjszakában a marás.
Múlternyődről csepeg az,
Mit magadnak nem akartál.
A fájdalmat be nem engedted,
De valamit mégis megmarkoltál.
Nem becsülted az életed,
A kukában szemét voltál.
Ázott galacsinnak nézted léted,
Mit bármikor odébbrúghattál.
Fájhattál volna még párszor,
Boldog is lehettél volna,
Ezer élmény s álom lehetne,
Mi most porlad, az idő lepergeti semmire.
Inkább odébbáll a felesleges bábu.
Egyétek szívét ebédre.
Becsüld őt vagy hordd el mindennek?
Ebben élsz. Isten ide teremtett.
Szólj rá vagy mondd hogy hagyd abba?
Ne mukkanj meg. Szádat a bűnös szó marja.