Túlélem

Ha minden mulandó, én miért maradjak örök, mit ér a léptem, ha csak ismétlődnek a körök? A szívem bánatos, és én már még csak sírni sem tudok, minden amit érzek már nekem sok és nem akarom.
Fáj minden amit csinálok, tudom, hogy nem érted, de minden a magányba vész el, és én mindig mindig ott ott maradok. A sok üres perc, amit megélek, vagy inkább túlélek, mert én ezt az egészet nem nevezném életnek.
Tudom, hogy én vagyok az, aki a rossz az egészben, de nem hiszem, hogy olyan nagy dolgot kérek azzal, hogy értsetek meg egy kicsit, mert nem tudom egyedül megélni a legnehezebb perceket.
Ha azt kéred, hogy beszéljek, nem valószínű, hogy fogok, mert mégsem akarlak terhelni ezzel az egésszel, mert a nagy részét… azt én sem értem.
Nem tudom, hogyan lehetne jobb, mert én próbálkozok, de ha folyton ugyanoda térek vissza, nekem hogy lesz ez jobb?
Beleuntam már mindenbe, nem érdekel az élet, és az sem kell, hogy segítsetek.
Majd valahogy úgyis túlélem.