neki a világ egy félszeg mosolyt adott
kézen fogta de meg nem ölelte
csak vitte messze
szívébe bolond reményt költöztetve
ám a szépet hamar legyőzte
falakra árnyakat pingált a sötét
sáros nehéz utak jöttek
s vádolta az időt
mely tort ült vesztesége felett
amikor kifogyott belőle a bánat
jött és arcon simította a közöny
karon fogta hogy lenne ezután társa
és a remény kiköltözött