Elszánással
Somlyó Zoltán emlékére
Tudva hogy mindig van vég mindig van kezdet
mely széttép minden köteléket teremtve újakat
nem éreztetve hogy a hatalmam vesztett
hogy a nyomomban csak nagy fekete út marad.
Kit elkerültek a dicséretek a kegyek
kinek tudata úgy hasadt mint a holt atom
hogy megint elborult és megint néma legyek
ki a holnapig álmatlanul hánykódhatom.
Gyűjtve magamba minden szeretetet és fényt
hogy meg ne alvadjanak bennem a vértestek
szólva magamhoz ügyefogyott bámészként
hogy magamból a verseimben kiléphessek.
Kinek hódolatát csak a múzsák nyerik el
hogy értelmét velük vegyem száz és száz tervnek
tovább játszva az álmok síkos gyöngyeivel
érezve az ajkam csipkésnek és lázvertnek.
Míg hazugságaimmal meg magam gyalázom
hogy lelkem leboruljon előtted imádva
súlyosnak mélynek szentnek érezve a gyászom
pattanva fel az éjszínű gyászparipámra.
Hogy meghallgatásra fel most is téged kérjelek
mint akiben fel elérhetetlen vágy támad
szívdobogásban várva a fárasztó éjeket
hogy te vesd el újra a kijátszott kártyámat.
Móritz Mátyás
2025. Január 5. Vasárnap
Budapest, Csepel