Stancsics Erzsébet:
Aranyhíd
(Szigetmonostorra emlékezve)
Elloptam a naptól
bőröd barnaságát,
csipetnyi fényt fehér
inged ráncaiból.
Elloptam bíbor levelet
szeptember-vég meséiből.
Szemed elé gyönyörködöm
vízparti fák hamvas csúcsát,
tenyerembe gyűjtöm
tükrös fény-hullámukat.
Kavicsos part csikorgó lábnyomát
lépem majd feléd,
ha a túlpartról átfestem a jövő
aranyhídját lábad elé.
Kedves Erzsébet!
Beszédesek emlékektől lüktető soraid. Aforizmákkal öltöztetted fel
versed. Örömmel mártóztam meg léleksugaradban. Szívből gratulálok!
Tisztelettel: Tibor