erős a holdvilág
győz a sötétségen
macskakölyök sétál
háztetőn kevélyen
egy felhő fennakad
libeg a kéményen
a füsttel elvegyül
gomolyog békében
kísértetes árnyak
rejtekekből jönnek
falzugokba másznak
lelkekre ráülnek
ajtóra ablakra
rá is települnek
benti sóhajokkal
máris elvegyülnek
telihold idején
lidérces az álom
alig maradok meg
fetrengek az ágyon
lapos tepsi képű
vigyorog az ágon
hintázik is rajta
nyikorgása átfon
élesek a fények
kemények az árnyak
titok balszerencse
kéz a kézben járnak
lábon ágaskodnak
nyújtóznak a vágyak
igaz valóságra
soha nem találnak
átváltozik minden
leveti a maszkot
szép és derűs ölt fel
riasztó rút arcot
bokrok egymással is
megvívják a harcot
hulló virág levél
jelenti a sarcot
vadászatra indul
foga karma éles
hegyesek a fülek
minden zajra éhes
mozdulata kecses
prédájára kényes
az eredmény sose
egy percre se kétes
kitérnék előle
bezárnám az ajtóm
de nincs lakat se zár
se kilincs a házon
mintha szivacs lenne
átszivárog azon
be is lépett itt van
előttem a fazon
zsibbad minden tagom
rá se merek nézni
függöny mögé bújnék
mondja nem kell félni
annál jobban reszket
kezd el kalimpálni
szívem a torkomban
s nem t’ok kiabálni
csend ül a szobára
csukódik a szemem
kezem lábam béna
megkövül a nyelvem
telihold az égen
rám süt hófehéren
megadom magamat
lassan csendben szépen