A nász feledése

A nász feledése

Régóta halott a gondolata is, amit a lélek
most kéretlen, piros irónnal leír.
A holdfényt is eltakarják a lassan mozgó
felhők.
A le nem tett eskü megannyi betűje olvashatatlan
lenne, elsötétült remény, szövegét gondos
női kezek, amúgy is eltüntetnék.
Nem sokkal éjfél előtt van.
Cigarettafüstös, mint mindig, a harmadikon
a félkomfortzóna. Jobban esne már,
ha randevú helyett inkább újra
rágyújtanék.
Kint plakátmagányban ázik az elátkozott
vágy, s ezen az éjszakán is a férfi lélekbe
befecskendezett zöld méreg a megnémult
és könnyen örökké váló elhálatlanság.
A zuhogó esőben lent a téren a parkírozóban
szétfolyó sár.
Ünneplőm a beépített szekrényben porosodik.
Nyikorog, ha rajta időzöm, a vendégágy.
Széteső okker szövetei nem mondanak semmit.
Régóta halott a gondolata annak is, amit
most a lélek álmatlanul leír.
Még ha rád is néznék, zokon veszed.
Az ennél többről már nem is beszélve.
El nem követett bűnökért ítélsz meg.
Fekete báránynak nézel, akire ráfoghatsz
így is úgy is szinte mindent.
Ezek ellenkezőjét is.
Mit sem számít a logikai bukfenc.
Vagy a kákán is csomót keresel, hogy
én vajon miért is nem tetszem neked?
Íme, csak koromfekete menyasszony lehetnél.
De ahhoz is valami ördögi szerencse kéne.
Inkább már előtte észrevétlenül felednélek.
Itt hagyom Neked nászajándékba,
kelletlen fényüres emlékbe
az összecsukott vendégágyat,
az üres bölcsőt
és a halott istent.