A döntés kérdéséről
Baranyi Ferencnek
Fel a mosoly a hála és a hit vértez
kinek arcán mindig a nyári rozsda izzott
állva hozzá küldetésem teljesítéséhez
hogy lesöpörjem a mennyboltról a piszkot.
Mint akit néha ha a Múzsa meg is izzaszt
az erőmet el az ördögért sem vesztem én
érezhetővé láthatóvá téve mindazt
amit a jó isten rejteget a leshelyén.
Akit egykor megláttál és kézbe vettél
hét pecséttel a sorsom és kilétem titkán
hogy virágot teremhessen a tűzzel-vett vér
míg féltő gondoskodásod hurkolódik rám.
Szerettetve meg velem önkéntes fogságom
melyben annyit vártam én már a sokára
döbbenve meg újra a kimért konokságon
amely a szívem jeges késekkel dobálja.
A kardomat azért sem akasztva a szegre
mint aki többet nem is vágyok mint érdemlek
mint akit gőggel hiába legyintenek le
meg nem maradok se szótlannak se tétlennek.
Hogy felhangozzék a dal jobban a dal szebben
nem hazudva hogy a napjaim el jól telnek
a gyilkosokkal és a szuronyokkal szemben
ítélve engem hol pogánynak hol korhelynek.
Ki nem is számolja hogy mióta szolgál már
farkasszemet nézve magával riadtan
feljebb tekintve most is a templom tornyánál
hiába is bánkódnék az anyám miattam.
Éhesen most is a szádra és a válladra
ki mindig is kíváncsi voltál hogy hogy látom
sorsom melyért az úr akár meg is áldhatna
árulva ki magam nagy vásári ponyvákon.
Mint aki soha nem üldöztél és küldtél el
mint aki ha akarnék sem lehetnék már nagyobb
vesződve a magam és a világ nyűgével
addig tervezve élni amíg muszáj vagyok.
Őrültedként várva most is a bolond napra
mint aki ellen valamit megint tervelnek
hogy a kezemben a szívemet szorongatva
óceánnak képzeljem magam és csermelynek.
Kinek nem kell a több a nagyobb és a szebb
kinek a szája a gyűlölettől sose habzott
az üstökösök fényétől ittasulva meg
nem várva színpadot se dübörgő vastapsot.
Mint aki a más helyére még sose ült le
kiben tovább gyűlnek a szavak és az eszmék
költői képeimet újra összegyűjtve
még mielőtt bele én is a ködbe vesznék.
Remélve magam mellett téged is megleplek
hogy a versem rabszolgájává te se változz
hogy ne is érezd magad elkényeztetettnek
készen közös takarónk újravarrásához.
Hogy meg semmi se remegtesse a térded
ki mindenről lemondott és mindenről letett
hogy meg se halld a tengernyi ellenérvet
a véredre szomjazó hordófejűeket.
Hogy ne legyél a várakozásnak a szobra
kivel szemben egyetlen sértést sem nyelek le
hogy ha kell meg a vereségtől ittasodva
megrészegülve nézve a korbácsnyelekre.
Egyszerre átkozva és áldva a vén eszem
amíg a fásultságomat újra legyőzöm
míg a dolgomat tovább közlegényként teszem
lépve túl a kocsmán és a parancslesőkön.
Míg a lépteidet árnyékodként vigyázom
hogy szemedben én legyek a hős ki nincsen
földön se égen túljárva a testi lázon
csatolva le magamról súlyos ősbilincsem.
Kiben azért sem korbácsolódik új harag
kivel mintha most is te szólnál és te lépnél
hogy hallgatásaim csönddé ne hatalmasuljanak
szebbnek látva téged a rezzenéstelenségnél.
Hogy fel megint a legszebb mosolyomat öltsem
hogy hatalma fölöttem ne legyen a múltnak
hogy ne keljen félnem még a felelettől sem
hogy ne lássam szerelmünket ősszé fakultnak.
Ez szóval sem akarva megölni a másikat
hogy engem nyugodtan faggass nyugodtan kérdezz
hogy fel te értékeld az áldozásaimat
ki nem keresem szokott módját a széptevésnek.
Ezerszer felállva és ezerszer elesve
mint akiben hirtelen megint lángba borult
minden hogy arcodat meg szégyenpír ne fesse
találva szívedig legyen bármilyen bonyolult.
Mint akit be sokszor a közöny a hűs köd fed
mint akinek megesik hogy még a rossz se rossz
adva oda szívem kontár köszörűsöknek
hogy áldást és méltóságot rám megint Te ossz.
Adva majd nekem sírhelyet és nevet
osztva meg velem álmod és osztva meg a terved
új hitet adva nekem engesztelés helyett
hogy a mosolyom ne legyen árnyékba rejtett.
Hogy térdig ne kelljen már gázolnom a vérben
hogy a korlátaimat meg Tőled tanuljam
hogy kezem a melegedhez ne szorongva érjen
véve le a puska ravaszáról az ujjam.
A zsibongó hontalanságot nem kívánva
hogy ami az enyém sikerüljön megkapnom
hogy ketté ne űzzön minket a csönd hiánya
és hogy rám törvényt a Te létezésed szabjon.
Hogy testileg lelkileg és sok más okból
egyesüljünk az igaziban a valóban
mentve ki magunk a vak gyanúsításokból
akikre az Isten a legodaadóbban
várakozik.
Móritz Mátyás
2025. Január 15. Szerda
Budapest, Csepel