Miféle görbedő világ ez itt köröttem,
ahol megannyi hát remegve hajlik,
hol ostobán az ész megalkuvásra döbben,
csupán hazug malaszt, mi lelket ámít?
Ahol gyomortalan bakók mohón aratnak,
s fejek gurulnak arra szét a porban,
igába törve, mint az elfogott lovaknak
csupán a szája széle hogyha horkan?
Ahol csak egyre forr alant tüzén a katlan,
jövő, s remény szeletbe hull vizébe,
hol ég a búskomor harag, feloldhatatlan,
botor viszályt feszít a vér a vérre?
Szülőhazám e torz világ hogy is lehetne,
hol erdeink fölött sötét az ég is,
az ágain madár ugyan hogy énekelne,
ha arra néha kedve volna mégis?
Úgy van, kedves Gusztáv, reméljünk!
Köszönöm, hogy olvastad.
Barátsággal, Imre
Reméljük, kedves Imre barátom, madár is lesz, énekelne és még kedve is lesz mégis!
Tiszt: Gusztáv
Kedves Éva!
Hálásan köszönöm megtisztelő véleményed.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre! Minőség, mint mindig, és egy igen kemény ostorozó vers, ami nem mondanám, hogy mindig. Olyan verselési vénád van, amely – szerintem – Kölcsey és Babits magasságába ér, csodás szóhasználattal. Szeretettel gratulálok! Éva 😊