A valóság sebezhetősége
Az alázatot tükröző
Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete,
ha a sorsát éli, végül rendbe rakja.
Nagy szenvedés árán is.
Müller Péter
1
Veled keltem fel és veled álltam lábra
kinek vissza értem százszor kellett ütnöd
nem számítva a tündérkeresztanyákra
nem remélve tőlük se gyönyört se üdvöt.
Gondolni sem akarva többé a gondra
magadra véve a halottak fájdalmát
újra elmerengve és elbosszankodva
nézve az eget és számolva a szalmát.
Mint aki élni kérés nélkül is segít
mint akin az évek múlása nem fogott
oldva fel bennem a némaság görcseit
míg gondolataid össze értem fonod.
Kinek nem jutottak csak süket fülek
mint akivel végül neked akadt dolgod
nem látva se hibásnak se együgyűnek
mint akit a szél ördögszekéren hordott.
Ki egyre távolabbra tekint már hátra
ki szemét csak a jóságában sütné le
ki nyitott a derűre és a csodákra
köszöntve a lényem a mindenségnek üdvére.
2
Mutatva meg nekem hogy csillagom hol van
hogy a fényével melegíts és égess meg
vissza nem járva soha rimánkodóan
látva engem ütődöttnek és kékesnek.
Értem a kínjaidat is csendben hordva
mint aki a jeleket csak értem küldted
ügyet sem vetve a révülni valókra
éreztetve bizalmad megkeserültnek.
Mint aki átélni mindig amit játszik
harcolva meg naponta az igaz ügyért
kiben fel csak a hősiesség szikrázik
értem kit annyi minden éretlenül ért.
Ki fel sem fogja hogy ellene mit tesznek
félve hogy érzéseim egyszer föltörnek
hogy hadd érezzem bosszúmat is tisztesnek
nem érezve agyam savanyú szőlőnek.
Kinek ami van kimondhatatlan jól van
nem félve hogy az emlékeim szétesnek
a boldogságot nem keresve a távolban
és a választ hogy az arcátlanok rám mért lesnek.
3
Félve hogy a pokolból sosem török föl
nem is értve hogy rám ki és miért mutat
nem is tudva kiválni a gyolcs ködökből
hagyva csak hogy rám hányják a ganéjukat
akik miatt magam büntetem és verem
akik elől most is a karodba bújnék
nem értve hogy miért rongyoskodnak velem
nem remélve hogy a vérem fölpirul még.
Aki alatt mintha a pokol rotyogna
mint akinek még az agya sem forog jól
magamban egyre félszegebbül motyogva
nem szabadulva meg a jeges bogoktól.
El csak a korlátokat fogadva önként
kinek csak egy merő reszketés a teste
kinek az álmai iszapos rögökként
mállanak szét a sors lágyságára lesve.
Nem is keresve azt mi az enyém mindöröktől
fogva még a lelkemet sem mutatva meg
mint akiben ki a savanyú öröm tör
úgy érezve életem nem lesz soha szebb.
4
Darabokra törve minden gondolatra
és arra hogy téged lássalak helyemben
ki újra csak gondjaimat bontogatva
kiben még az idő is futva terem meg.
Nem is tudva hogy hozzám hogyan lett közöd
kinek hozzám nem is tudva hogy lett kedve
ácsorogva csak a süvölvények között
előttük az igazamat fedezgetve.
Hogy Te légy az ördögöm és az angyalom
kinek eddig ártatlanságát nevették
ki a kedvemet újra megcsillanthatom
kinek Te mutattad meg mivé lehetnék.
Hogy nemet mondjak az ördögi jellemre
tudva hogy megküzdenem nem is veled kell
tűzve ki a jeleidet a mellemre
pajtásodva megint a szamár szelekkel.
Mintha a világon nem csak a gond volna
melyben agyamban a riadót verem föl
össze az álmaimat nem is rombolva
mászva ki a magam ásta farkasveremből.
5
Hogy el csak a szenvedés szavait rejtsem
mint aki csak a Te szavaid hallom jól
nem ölve meg hallgatással és tettel sem
ejtve el a rögöket dühödt markomból.
Jól tudva milyen amikor a szív lassan
elfásul ki előtt üstökösöd tűnt föl
hogy forradalmaimat tovább vívhassam
törve ki végre a poshadt ködgyűrűkből.
Hogy kihulljon belőlem minden felesleg
kinek az élete már igaz és már szép
hogy mint hajdanán újra szarvas lehessek
hogy ki Te nevess hogyha sírni próbálnék.
Kinek arcán csak az ijedt mosoly fénylett
nem kerülgetve a milliónyi lábat
nem is érezve magam megriadt légynek
hogy meggyökerezhessek a szentségedben
mint a lélek jóságában az imádat.
Lelkem ismeretlen helyeit fedezve fel veled
nem is félve hogy semmi jó nem vár itt rám
nem is keresve kibúvót se rejteket
jól tudva milyen a palackba zárt villám.
6
Mint aki érti amit olvas és amit hall
kiben a megértés irántam még nagyobb
az előítéletek villámaival
nem törődve mint akiben a csillagos ég ragyog.
Mint aki határokat feszeget falakat bontogat
ismerve az ős-titkot és az ős-időt
földre nem csapva égi rózsabokromat
szabadítva meg a bánat szellőitől.
Mint aki megharagudni és bocsánatani is bátor
mint aki mindenre lehetőségként gondol
szabadítva meg a verejték áradatától
és az ördögi kis ellenforradalmároktól.
Mint aki rajtam eleven emlékezetként segített
ki nem vártam már csodára csak a kegyre
szólítva meg halottaimat és eleveneimet
az ünneplésem és gyászom gyúrva egybe.
Fejezve ki magam mindenkinél szebben
mint akit a közömbösség sosem lát jól
a lelkem kormányosaként a szélcsendben
táplálkozva a villámok tűzenergiájából.
7
Mint aki kész a folytatásra és a nagy napra
mint aki valami egészen mást áhít
fel bennem újabb világokat szaggatva
rombolva le bennem belső zűrzavarom
falait rácsait torlaszait és bástyáit.
Taormina
amin túl semmi nincs
Te ki minden rést kitöltöttél a lelkemben
megismertetve hogy mi a lélek és a szív dolga
ki bepillantást a való életbe nyerhettem
hozzád egy szempillantás alatt adaptálódva.
Úgy érezve magam mint egy földre hullt angyal
kinek mosolyogni és sírni volna kedve
terveket szőve számot vetve a múltammal
hogy méltó legyek a megemlítésedre.
Hogy a szívem és szeretetemet is vedd el
kit hatalmába az ünnepi hangulat kerített
szembenézve a leírhatatlan érzésekkel
amelyek elbűvölték az érzékeimet.
Mint aki a napsütést is szebbnek láttam
remélve hogy az álom el többé nem kerül
állva a színek izzó zuhatagában
ismeretlen helyekre jutva el énemen belül.
Hogy rajtad kívül ne is legyen más társam
hogyha kell az igazamat el csak Te hidd
a holdtöltében a mandulavirágzásban
öltve lelkemre az égbolt színátmeneteit.
Hogy szerelmed mélységével nekem kedvezz
hogy bennünk vakon bízhasson a szebb holnap
csatlakozva az írókhoz és entellektüelekhez
hogy közöttük új ódát zenghessek rólad.
Sötétedésig
Nincs nagyobb vereség,
mint ha az ember önmagát veszti el.
Müller Péter
El megint magamban veszve és tévedve
ki a valóságából mindent kiforgat
készen a legfájóbb különítéletre
folytatva magányos exhumációmat.
Túlélve mit elviselni nem lehetett
el magamban egyre mélyebbre temetve
szabadítva magamra a tengereket
vezetve áhítatos szemléletembe.
Míg a sorsom össze a sorsoddal olvad
mint akivel a legrosszabb is jó lehet
ragadva meg háromszínű lobogómat
tartva meg veled a beroskadó eget.
Hogy rátalálhassak a legszebb szavakra
hogy elhiggyjem magamról a legjobbakat
kinek képzeletét meg még nem haladta
a fájdalom miben elkiáltod magad.
Új sorrendbe állítva minden akkordot
magam ellen nem hívva ki a végzetet
a sorsoméhoz igazítva a sorsod
mivel a kárhozat is dicsőség lehet.
Nem is tudva hogy hozzám milyen rég szóltál
várva csak hogy döntést Te hozz az ügyemben
hogy élőbb lehessek a teljes égboltnál
mint aki a világra érted születtem.
Álmatlan álom
Nem az a gond, hogy mások előtt színlelünk,
hanem az, hogy önmagunk előtt is. (…)
Igazi arcunk megtalálása egy hosszú és
küzdelmes folyamat, kevesen vállalkoznak rá.
Müller Péter
Nem érezte magát biztonságban védve
kit a múzsa érintése sem hoz lázba
Istene sem akadt kigyúlt keresztjére
ki helyette sírna és meakulpázna.
Kinek már csak a halállal akadt dolga
tartva elé szívét tartva elé markát
vénülő arcát sötét fátyollal óvva
míg a szemeit ki a sós könnyek marták.
Mint aki meg még sem tört és be sem hódolt
várva a megváltásra várva a társra
kinek minden vallomása utolsó volt
hogy pompásnak magát mások helyett lássa.
Kinek már a boldogság sem nyújtott kelyhet
látva benne az ős és keleti vitézt
akit át csak a hűvös szelek öleltek
hogy meg őt Te is lehajtott fejjel idézd.
Mint akin át hullámként csapott a magány
rá egyre egyre közelebbről dörögve
amíg ő hevert csak az ócska pamlagán
hogy a titka övé maradjon örökre.
Mint aki minden órát százszor gondol át
várva csak hogy a könnyét feligya a por
hogy a halál hűtse le forró homlokát
szent áldomást ütve a búcsúzásakor.
Kőnek lenni
Csoda az a külső esemény, amelynek
azért nem értjük az okát – mert az belül
történik. Ez minden gyógyulásnak,
teremtő mágiának, alkotásnak a titka.
Müller Péter
Hiába hogy nem értenek egyre többen
elégedettség tölt el mégis titokban
hogy meglátva az angyalt a márványtömbben
nem nyugodtam sose míg ki nem szabadítottam.
Móritz Mátyás
2025. Január 25.-26. Szombat-Vasárnap
Budapest, Csepel