Gyermekként könyveket lapoztam,
álmaim ringatta versek ritmusa,
prózák mélyén titkokat találtam,
s minden lapon kinyílt egy új csoda.
Megláttam, a szavakban tűz lobog,
érzelmeket rejthet egy-egy mondat,
s a világ, bár néha vadul morog,
megszelídül s megnyugvást is hozhat.
Azután jött a vágy, én is írni akarok,
nemcsak olvasója lenni a soroknak,
választ küldtem – ujjam tollat fogott –
a bennem kavargó zord viharoknak.
Belső énemet fehér papírra szórtam,
gyász, remény, fény, emlékek kottája,
minden sorban önmagam szóltam,
segített nekem a szavak tisztasága.
Írásba menekülök, ha szorít a világ,
gond szava halkul, ha sorokba oszlik,
ha könny helyett tintát keres a hiány,
a jövő sem bánt. Betűkben kivirágzik.
Írás lett a csendem, menedékem,
gyógyító kéz, ha már úgy fáj a lét,
múlt és jövő közt lebegő részem,
hol nem mardos már a szó „miért”.
S ha egyszer a világ engem elfeled,
lesz egy gondolat, mit tintával hagytam,
talán egy szép vers megőrzi nevemet –
egy lenyomat, hogy éltem és alkottam.
Kedves Rozika! Köszönöm, hogy elolvastad versemet és reagáltál is rá. Kellenek a visszajelzések. Ez a vers jelent meg a Szavak szárnyán című antológiában. Kár, hogy egy hiba benne maradt. „Ujjaim tollat fogott” helyett „kezem tollat fogott”. Szeretettel üdvözöllek: Erzsike
Kedves Erzsébet!
Szépet írtál! Már ezért is érdemes tollat ragadni. Vagy billentyűzetet.
„S ha egyszer a világ engem elfeled,
lesz egy gondolat, mit tintával hagytam,
talán egy szép vers megőrzi nevemet –
egy lenyomat, hogy éltem és alkottam.”
Szeretettel Rozika