Hiába, hogyha ördög ült a trónra,
esélye sem maradt a józan észnek,
reményeink foszolnak el, sikongva
hasítanak belénk puhán a kések.
A szerveink a kút hideg kövére
kidobva néha rángatóznak olykor,
patakba folyva alvad itt a vére,
ki ördögét szapulva rosszra gondol.
Amint a bárd alatt a tőke csattan,
fejünk fonott, füles kosárba gördül,
s az egykor élhető világra lassan
a kény uralta, tompa, béna csend ül.
De hát mi adtuk el magunk kilóra,
s csak Isten az, ki bűneink sorolja.
Kedves Marci!
Igen, ez az „Egyszer majd kérni fogunk mi is valamit” effektus, nagyon jól látod.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre! Az ördögtől nemcsak kérni, hanem valóban kapni is lehet „segítséget”. Bárki kér ilyesmit, mindig nagy ára van annak, aki ördögi „segítséggel” jutott előrébb. Ugyanis az ördög egyszer el fog jönni és az ember vágyaira, érzéseire, érdekeire és helyzetére való tekintet nélkül irgalmatlanul és kamatosan beszedi és elviszi, ami az övé! Óva intenék ettől minden embert! A többit elmondja ismét remekbe szabott versed! Szívből gratulálok! Barátsággal: Marci