A reggel párája gyöngyháló a fák közt,
az éj függönyén a hajnal éppen áttört –
A föld illata mély, melegen homályos…
mint egy ábránd, ami aligha szokványos.
Koppannak a diók a szél játékaként…
dalos rigók hangja keltegeti a fényt –
Egy pillangó felém oly boldogan suhan,
hihetné talán, hogy megmutatja utam.
Kertem sápadt füve emlékeket gerjeszt
és átmossa bennem a nyárvégi szennyest –
Őszillatban omlik rám egy múlt-lavina…
éjfélbe nyúlunk, mint ódon, csendes ima.
Szememre telepszik a dölyfös, bamba éj –
az álom ölelget… bukéja tört-fahéj..
Az idő megpihen nálam némi percre,
mielőtt menne a téli természetbe.
2025. október 31.