Annyi mindent kellett volna még mondanom,
szavakat, melyek egyre sodródtak bennem,
a csend közénk állt, és nem engedett közel,
hittem, hogy van idő, de sajnos tévedtem.
A mondataim a torkomban rekedtek,
mint a füzetben a félbemaradt sorok,
egy lezárt fiók őrzi a vallomásom,
amit már soha többé ki nem nyithatok.
Ha sejtettem volna, hogy többet nem látlak,
bevallottam volna, nem maradok szótlan,
elsodort minket a könyörtelen idő,
nem adott az élet alkalmat a szóra.
Nagyon tetszett versed kedves Edina!